Világszínvonalú 3D nyomtatókat a magyar iskolákba!

Egyedülálló kezdeményezés indult kis hazánkban a 3D nyomtatás oktatásba történő integrációjának érdekében. Az amerikai Makerbot 3D nyomtató gyártó és a nemrég megnyílt 3D Akadémiát is üzemeltető FreeDee közösen pályázatot indított, melynek keretében 11 db professzionális 3D nyomtatót kapnak azok az oktatási intézmények, akik sikerrel pályáznak az asztali 3D nyomtató készülékek oktatásban való használatára.

iskolaipalyazat

Mint ahogyan arról az index internetes portál is beszámolt, pályázat kiírói, a világ vezető asztali 3D nyomtató fejlesztője, a Makerbot és a hazai 3D nyomtató piac vezető szereplője, a FreeDee úgy gondolják, hogy a következő 10-15 év során alapjaiban alakul át a gyártás és a technológia világa, és ezzel párhuzamosan az oktatásé is. Az új technológiák ismerete, intelligens és szórakoztató megjelenése az oktatási gyakorlatban kiemelt jelentőségű. Partnereik között már most több általános iskola, középiskola, egyetem, innovatív tanuló, és speciális oktatási intézmény is szerepel, akik igénybe veszik az additív gyártás lehetőségét. A 3D nyomtatás kétséget kizáróan a világ egyik leggyorsabban fejlődő és legizgalmasabb technológiája, amely a közoktatásba ágyazva a növekedés egyik motorja lehet. Az asztali 3D nyomtatás lehetővé teszi, hogy a tanulók ötletei gyorsan, megfizethető módon és a lehető legpontosabban megvalósulhassanak. A 3D modellező szoftverek egyszerűsödésével pedig a diákok elképzelései és a tárgyak létrejötte közötti rés egyre áthidalhatóbb. Emellett a 3D nyomtatás együttműködésre, probléma megoldó szemléletmódra és a tudás gyakorlati használatára tanít. Képes absztrakt fogalmakat megfoghatóvá tenni, iskolai felszereléseket pótolni és ezer módon segíteni olyan gyakorlatias, tudományos, technológiai, mérnöki, művészeti és matematikai területekhez kapcsolódó tantárgyak oktatását, amelyek a 21. század munkaadóinak különösen fontos tudást jelentenek majd.

MakerBot-classroom-handbook-700x350

A pályázaton, amely február 26-ig tart, bármely hazai általános, közép- és felsőoktatási intézmény részt vehet. A pályázaton való részvétel feltétele egy rövid pályázati anyag készítése:

„Mire használnának egy 3D nyomtatót az Ön oktatási intézményében és miért válasszuk éppen ezt az iskolát?”

Kérjük, hogy a pályázaton való részvételhez, írja meg válaszát legfeljebb 1 db A4-es oldal terjedelmében és küldje el számunkra az iskola adataival együtt (oktatási intézmény neve, kapcsolattartó, elérhetőség) az iskolaipalyazat@freedee.hu e-mail címre!

A pályázatok beküldésének határideje: 2016.02.26. péntek

A nyeremények átadására előreláthatólag Budapesten 2016.03.09-én, szerdán 15:00 és 17:00 között kerül sor.

A pályázóknak semmi egyéb dolguk nincs, mint egy A4-es papíron leírni, mire és milyen feladatokra szeretnének használni egy ilyen csodamasinát. A pályázat hivatalos kiírása innen letölthető. Az elmúlt időszakban megnövekedett a beszerzések száma az oktatási intézmények részéről, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nem minden iskola értette meg ennek jelentőségét. Ennek elősegtésére, a pályázatot kiíró FreeDee nem csak, hogy ingyenesen ad 11 db gépet az intézményeknek, de a pályázaton győztes iskolák tanárait ingyenesen képezik ki a 3D nyomtatók használatára, hogy minél nagyobb sikerrel használhassák a tanárok is a mindennapi oktatási tevékenységükben.

makerbot-1

A kiírók remélik, hogy minél nagyobb számú intézményhez eljut a felhívásuk, és így akár többszáz intézmény is benyújthatja jelentkezését és élhet az egyedülálló lehetőséggel. Ilyen kis hazánkban még tényleg nem volt: a felajánlott 3D nyomtatók összértéke meghaladja a nyolc és élmillió Forintot; amely – ismerve a hazai közép- és általános iskolák nehéz beszerzési körülményeit – egyedülálló lehetőséget kínálhat az intézményeknek, hogy egy sokoldalúan használható 21. századi termékkel gazdagítsák az oktatásuk sokszínűségét.

makerbot-replicator-2-0-0

Már csak a tanári gárda és a diákok kreativitására van bízva, kik lehetnek a szerencsés nyertesek: a zsűri a beérkező pályaművek közül a legötletesebbeket választja ki, vagyis az juthat hozzá ingyen egy Makerbot 3D nyomtatóhoz, aki a legsokoldalúbban tudná azt beágyazni a képzési struktúrájába. Nem szabad abba a hibába esni, mintha egy 3D nyomtató csak az informatikai eszköztár egyik újabb méregdrága szerkentyűje lenne: egy 3D készülék segítségével biológiai, kémiai, fizikai és társadalomtudományi oktatási segédeszközöket is ki lehet nyomtatni csupán párszáz Forintnak megfelelő mennyiségű környezetbarát műanyagból.

makerbot-digitizer-3d-scanner-designboom011-604x270

A tengerentúlon és Nyugat-Európában már kormányzati szinten futnak ilyen és hasonló programok: Nagy-Britanniától kezdve Ausztráliáig már napi szinten használják a 3D nyotmatókat nem csupán a műszaki és művészeti felsőoktatási intézményekben, de a közép- és általános iskolai oktatásban is. A jelenlegi magyar politikai helyzetet ismerve egy ilyen országos szintű programra – mint amilyen például az internet népszerűsítését célzó Sulinet porgram volt – még várni kell, a FreeDee 3D Akadémia a Makerbot-tal közösen azonban nem vár az állami segítségre: most 11 iskola beléphet a 3D nyomtatással foglalkozók egyre népesebb táborába.

makerbot

A pályázóknak így remek ötletekért sem kell messzire menniük: számos nemzetközi példa bizonyítja, hogy a legváltozatosabb területeken lehet alkalmazni egy 3D nyomtatót az oktatásban. Kémia órhoz molekulák 3 dimenziós modelleit, fizika órához mechanikus és elektromos szemléltető eszközöket, kémia órához pipettatartókat, biológia órhoz csontvázmodelleket, szétszedhető emberi és állati szerveket, matematika órához különös geometriákat, a társadalomtudományokhoz és művészetekhez pedig letölthető, korhű modelleket készíthetnek így az oktatók. Számos iskola rendelkezik már digitális, interaktív táblákkal; egy 21. századi tanteremnek továbbá elengedhetetlen része kellene, hogy legyen egy asztali 3D nyomtató is.

MakerBot-Z18-820x420

Amellett, hogy a diákok mindennapi otkatását is hatékonyabbá tudja tenni a rendelkezésre álló, olcsó üzemeltetésú 3D technológia, az iskola számos egyéb útn is tud profitálni egy 3D nyomtató beszerzéséből: az additív gyártástechnológia az innováció egyik alapvető feltétele, és ezáltal az intézmény is vonzóbb lehet azok számára, akik még nem döntötték el, melyik intézménybe iratják majd be gyermekeit. Azok a diákok, akik már közeép- vagy általános iskolás korukban megismerekednek a különböző 3D modellezési és 3D nyomtatási eljárásokkal, hatalmas előnyük lesz a felsőoktatásban azokkal szemben, akik 3D előképzettség nélkül felvételiznek a felsőoktatásba műszaki vagy művészeti karokra.

maker-1

Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy nem elég megvásárolni egy 3D nyomtatót: csak azok az intézmények tudják hatékonyan használni s gépeket (és ezáltal kihasználni a 3D nyomtató nyőjtotta lehetőségeket) ahol a tanári gárda is megfelelően ki van képezve a technológia használatára. Nem megfejthetelen dolgoról van szó, a 3D Akadémián egy 3 órás bevezető képzésen a pályázatban győztes intézmények pedagógusainak megtanítják az eszközök használatát, így különösebb 3D előképzettség nélkül magabiztosan tudják majd használni a 3D nyomtatókat, amelyeket a FreeDee 3D Akadémiától kapnak. A Thingiverse-ről számos oktatási témájú modell letölthető, de olyan egyszerű és ingyenes 3D modellező eszközökkel, mint a magyar fejlesztésű Leopoly, bárki játszi könnyedséggel hozhat létre 3D nyomtatható tartalmakat.

makerbot-starter-lab

Az iskola emellett természetesen a piacra is dolgozhat az újonnan szerzett 3D nyomtatóval: a vidéki régiókban így akár egy általános vagy középiskola is inovációs tudásközponttá válhat, ahogy teszi ezt mostanság egyre több, a korral haladó intézmény. Az Egyesült Államokban már minden iskola könyvtárában helyet kapott egy 3D nyomtató labor, sok esetben több géppől álló, komplex, hálózatba kötött készülékekkel. Az iskola így önfenntartóvá is tudja tenni 3D nyomtatási tevékenységét: a bérnyomtatási munkákból saját nyomtatási feladatait is tudja finanszírozni, köszönhetően a rendkívól alacsony üzemeltetési költségeknek. A művészeti és műszaki területű oktatási intézmények valószínűleg régóta gondolkoznak már 3D nyomtató beszerzésén, többek között a Budai Rajziskola, a Mechatronikai Szakközépiskola és a kisvárdai Szent László Katolikus Általános és Középiskola is saját 3D nyomtató laborral rendelkezik, melyeket napi szinten használnak is. Sokszor a diákok hozzák a legnagyszerűbb ötleteket: a kisvárdai intézményben a héten kerül majd sor az újonnan berendezett, 4 db professzionális 3D nyomtatóval és 3D szkennerrel is felszerelt 3D laboratóriumukat, amely egy újabb ékköve az intézmény amúgy is jól felszerelt (újonna telepített biológiai- és kémiai labor, fotóműterem, robotika labor) infrastruktúrájának. A 3D nyomtatók ráadásul tovább gerjesztik a fejlődést a többi tudományos projektben is: a robotikai laborhoz szükséges kiegészítő eszközöket, egyedileg tervezett alkatrészeket ezután már házon belül is le tudják gyártani, hála a tehetséges diákoknak, akik meg is tervezik ezeket. A műszaki és informatikai oktatás mellett azonban a társadalomtudományok területén is hasznos az eszköz: történelemórához néhány óra alatt kinyomtatható például egy ókori piramisszétszedhető, a belső szerkezet is megmutató makettje, vagy éppen a nemrég az Iszlám Állam terrorszervezet által elpusztított mezopotámiai és sumér ereklyék és ókori műemlékek, melyek fizikai valójukban már soha többé nem lesznek megtapasztalhatóak.

StarterLabs-OnePerson-hires

Aki teheti, látogasson el ezen a héten pénteken a kisvárdai Szent László Középiskolába, ahol interaktív bemutatók keretén belül ismerkedhetne meg az új FreeDee refereincaközponttal, a Makerbot 3D laborjával, melyben a jelenlegi pályázat fődíja, az ötödik generációs  Makerbot Replicator 3D nyomtatót, a Makerbot Z18 nagyformátumú 3D nyomtatót, a Replicator 2X kétfejes ABS nyomtatót és a méltán népszerű Makerbot Replicator 2-es PLA nyomtatót is megtekinthetik nem csak munka közben, de hasznos, oktatási munka közben. Az intézmény oktatói ugyanis az első naptól kezdve integrálták a 3D nyomtatott segédeszközöket a mindennapi oktatási tevékenységükbe, ezzel jelentős pénzt és időt megtakarítva az intézménynek. Nem is beszélve arról, hogy az oktatás sokkal színvonalasabb is lett, a rendszerként telepített 3D laborjuk Magyarországon középiskolai szinten egyedülállónak mondható, a tanárok és az intézmény diákjainak hozáállása pedig nemzetközi szinten is példaértékű.

Amennyiben Te vagy iskolád pályázni szeretnétek, nem érdemes tehát habozni, a nyereményjátékon való részvétel semilyen kötelezettséggel nem jár, csupán az agytekervényeket kell egy kicsit megjáratni a kreatív oktatók és diákok körében, hogy minél nagyszerűbb ötletek szülessenek és Ti is hazavihessetek egyet a 11 db Makerbot 3D nyomtató közül.
Amennyiben inspirációra van szükséged, nézz körül a következő linkeken, vagy kérdezd meg a diákokat; ők mire használnának egy 3D nyomtatót?

Töltse le a MakerBot által összeállított, ingyenesen elérhető tankönyvet!

Olvassa el, milyen bevezető órákat tartunk általános iskolásoknak!

Nézze meg a MakerBot Education ingyenesen letölthető 3D modelljeit művészet, földrajz, matematika és tudományok kategóriákban!

Hozzon létre pár perc alatt egy 3D nyomtatható tárgyat a magyar fejlesztésű Leopoly.com oldalán!

Olvassa el, hogyan spórolt ez az amerikai diák 10 000 dollárt 3D nyomtatással az iskolájának!

Egy ilyen lehetőséget kár lenne kihagyni, ha Te vagy az ismerőseid közeül bárki érdekelt lehet ilyesmiben, oszd meg a felhívást, hogy minél több iskolához eljusson! Egyetem, főiskolák karonként pályázhatnak, ráadásul az sem kizáró tényező, ha már van az intézményben 3D nyomtató!

Advertisements

About bonooobong

parametric | architecture

3 comments

  1. Visszajelzés: 3D nyomtatás és 3D szkennelés a középiskolai oktatásban | parametric | art

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: